Termelő cégünk van. A férjemmel közel öt éve úgy gondoltuk, hogy alapítunk egy olyan céget, amiből megalapozzuk a gyerekeink jövőjét is. Akkor ez nagy vállalásnak tűnt, talán túl nagynak is, de mára rájöttünk, hogy nagyot kell álmodni, mert kicsiből csak kicsi valósulhat meg. Nyilván, ez ilyen közhelynek hangzik, de ma már azt mondhatom el, hogy festékgyártás területén az egyik legnagyobb cég vagyunk, közel kétszáz alkalmazottal, és ha milliárdosok nem is lettünk, de azért nem szűkölködünk az anyagi javakban. Teljesen jól valóra vált az a vágyunk, hogy a gyerekeink jövője teljesen biztosítva legyen anyagilag. Mivel kettő van, ha nem herdálják el, lehet még a nyugdíjik sem kellene semmit csinálniuk. Természetesen nem ez a cél, de így azért teremtettünk a családnak egy nagyon biztos és stabil anyagi hátteret. És ennek nagyon örülünk. Mindemellett pedig imádjuk csinálni. Az alkalmazottakat is imádjuk, és a termékeink minősége is nagyon jó úgy, hogy a környezetvédelemre is nagyon odafigyelünk. Mondhatom, hogy boldogok vagyunk.
Van azonban valami, ami nem olyan rég nagy pánikot okozott és megnehezítette kicsit az életünket. Amikor valaki nagyvállalatot vezet, akkor sok ember életéért felelős lesz. Nekik a munka a megélhetésüket jelenti. És nem mellesleg felelősek vagyunk az egészségükért is.
Volt egy terület, a tűzvédelem, amire mindig úgy tekintettem, hogy meg kell csinálni, mert törvényileg előírt, és ellenőrzik, büntethetnek érte, de igazából nem foglalkoztunk vele, pedig így utólag belegondolva igencsak indokolt a tevékenységünket tekintve. Két hete támadt egy tűz az egyik alapanyag raktárban. Mondanom sem kell, hogy az egyik kolléga nem nagyon talpraesett és ügyes, mekkora gond adódhatott volna belőle.
Rájöttem, hogy olyan szolgáltatóra kell váltanunk, aki sokkal precízebb és szakamibb munkát végez, mert hiba volt egy kötelező feladatként tekinteni erre a területre, nálunk bizony pillanatok alatt emberéletek és az egész vállalat működése múlhat a jó tűzvédelmen. Így ma már másik vállalkozóval azon dolgozunk, hogy kiépítsünk egy teljesen biztonságos rendszert a működéshez. Jó még időben rájönni erre. Szerencsénk volt.