Számomra több mint tökéletes

Én nem olyan régen döntöttem úgy, hogy a fővárosba költözök, és egyrészt magam mögött hagyom a vidék által minden nap elém táruló kudarc élményeket, és új életet kezdek. Persze minden új kezdet nehéz lezárásokat feltételez és ez az én estemben sem volt másképp, hiszen a párkapcsolatom tönkre ment, a munkahelyemen pedig annyira elkezdtem magam rosszul érezni, hogy már szinte belebetegedtem abba, hogy oda kell bejárnom nap, mint nap. Igyekeztem én összeszorított foggal küzdeni és dolgozni, mert hát az ember munkából él, és sosem voltam egyébként sem a menekülés híve, de nem volt más választásom, úgy éreztem, hogy teljesen új alapokra kell helyeznem az életem ahhoz, hogy túl tudjak lépni dolgokon és újra tudjak kezdeni szinte mindent.

Az egyik legnagyobb és egyben legnehezebb feladatom a szoba bérlés volt, hiszen nem akartam saját albérletet amíg nem döntöm el, hogy pontosan hol, melyik kerületben és melyik utcában szeretnék élni és lakni, de nem igazán találtam a hirdetések között egyet sem, ami számomra megfelelt volna. Az egyik nagyon jó barátom ajánlásával pedig felkerestem a kiadoszobabudapest.hu csapatát, akik a Global Best Property Zrt. képviseletében jobbnál jobb ajánlatokat mutattak nekem, így szinte már az első perc után biztos voltam benne, hogy nem kell tovább keresgélnem, mert a segítségükkel rá fogok találni a tökéletes megoldásra kiadó szoba tekintetében.

Nem is kellett csalódnom, mert hála a hihetetlen figyelmüknek, a főváros pontos ismeretének és az igényfelmérésüknek, az első alkalommal ki tudtam választani azt a lehetséges három szobát, ami kiadó státuszban volt, és potenciálisan megfelelet számomra. Nem mondom, hogy könnyű volt ebből a három lehetőségből választani, de hát inkább ez okozzon nehézséget, mint az, hogy az ember nem talál lehetőséget. Végül így, hogy már három hónapja fenn vagyok és fenn élek azt kell mondjam, hogy tökéltes és egyben biztos munkát és szolgáltatást végez ez a kis csapat, mert imádom azt a kiadó szobát, amit választottam. Az albérlő társak hihetetlen kedvesek, a kiadó szoba rezsi tekintetében is csúcsszuper és a környék is fantasztikus. Csak javasolni tudom mindenkinek, hogy mielőtt a magánhirdetéseket kezdi el bogarászni a neten, keresse fel a Global Best Property Zrt. csapatát, mert náluk jobb segítséget biztosan nem fog találni sehol kiadó szoba és kiadó lakás kérdéskörében Budapest területén.

Leave a Comment