Az ember teljesen máshogy kezd élni amikor gyermeke születik és ezzel azt gondolom, hogy sok esetben nincs is semmi baj. Kialakul egy rendszer, és ma azt látom, hogy sok ember ezáltal nem hogy nagyobb nehézségekkel élne, hanem pont hogy nyugodtabbak lesznek a napjai. Kis túlzással azt is mondhatom, hogy sok ember életét menti meg a gyerek, hiszen elejét veszi így egy kiégésnek vagy menedzser betegségnek. Persze hatalmas felelősséggel és aggódással is jár egy kis ember életét menedzselni.
Az én kisfiam születése után is hatalmas nyugalom és kiegyensúlyozottság vett minket körbe. Nem volt semmi probléma az éjszakákkal sem. Tudtuk, hogy ha éhes kel, körülbelül ugyanabban az időben és ahogy haladtunk az időben, egyre kevesebbszer. A mai napig átalussza az éjszakát, és nincsen semmi gond a délutáni alvással sem. Annyira boldog voltam hogy megúsztuk a nagy hiszti korszakot is minden baj nélkül, majd jött az óvoda.
Na hát ami nyugalom áradt a gyerekemből otthon, oviba menet az annyira eltűnni látszott legalább. Nem akart ottmaradni, hisztizett, ordított. Megszakadt a szívem. Magával a hellyel semmi baja nem volt, de hát maradjunk mi is ott. Se én se az apja nem jártunk ezzel nagyobb sikerrel, ám végül erre is találtunk megoldást.
A gyerekem kedvenc mesefiguráját ugyanis a póló nyomtatás technikájával rávarázsoltuk egy sima fehér pólóra, és abban ment oviba, így nem volt egyedül, és amikor mentünk érte átvettük a pólóját, hiszen már nem kell rá vigyázni, megérkeztünk. Megértette, hogy amíg ez a póló van rajta, addig mi dolgozunk, majd mikor hozzuk a másikat, akkor megyünk haza. Azóta hihetetlen módon nem ordít. Játszik a gyerekekkel, ebédel, sőt, még alszik is rendesen minden nap. Hihetetlen hálásak vagyunk ennek az egyedi pólónak, amiből azóta már van négy, nehogy elszakadjon, koszos legyen vagy otthon maradjon, mert akkor biztosan vége a világnak. Azt gondolom ilyen pólót még húsz évesen is kap majd a karácsonyfa alá a kisfiam, had nevessen majd rajta jóízűt ő is.