Egy okos „ékszer” tartozékai

Kiskorom óta óra mániás vagyok. Mondhatni, minden egyes alkalmat megragadtam, amikor egy újabb darabhoz juthattam, ez már-már szenvedélyes gyűjtésnek is nevezhető.  Öltönyhöz mindig is divatos, de egyben elegáns órákat választottam, edzéshez pedig sport karórákat, amikkel pontosan le tudtam mérni a perceket futás közben.  Voltak a hétköznapi órák, melyeket szintén nagy rendszerességgel váltakoztattam, az adott öltözetemhez megfelelően.

Munkába menet, vagy csak egy egyszerű vásárlásra. Nemrég viszont teljes mértékben megváltozott minden eddig szokásom ezen a területen, ugyanis megleptem magam egy Apple Watch okosórával. Ez az óra teljes egészében ötvözi az eddigi meglevő kis gyűjteményem. Néha még nekem is hihetetlen, hogy egyetlen órában benne van több évnyi gyűjteményem.  Minden alkalomra kiválóan viselhető, legyen szó egy ünnepségen való megjelenésről, vagy sport tevekénységről. Megannyi funkciójával, sokkal többet tudok elérni, hiszen lépésszámlálótól kezdve, a telefonhívások kezelésén át, mindent el tudok úgy intézni, hogy a telefonomhoz hozzá sem kell, érjek.

Nem teszek mást, mint csak szíjat cserélek a megfelelő alkalomra, és már kész is vagyok. Az Apple Watch shop oldalán nem csak szíjakat találsz megannyi változatban, hanem minden olyan kiegészítőt, ami hasznos társad lehet a mindennapokban, ha neked is ilyen órád van. Töltők, fóliák, tokok rengeteg változatban, melyek segítségével teljes mértékben ki tudjuk használni ezeket az órákat. Az idő nem áll meg, haladj te is a technika, és az órák fejlődésével. Ne félj régi óráidat lecserélni, hiszen sokkal többet tudnak neked nyújtani ezek az okosórák, mint azt te valaha is gondoltad volna. Használd bátran minden körülmény között, és te is belátod majd, hogy úgy alakíthatod, mintha rád szabták volna.

Leave a Comment