A család új kedvence

Mi úgy élünk egy nagy családként, mint annak idején, még nagyon régen az őseink, vagyis több generáció együtt. Persze ennek vannak nehézségei, de vannak nagyon szép és csodaszámba illő pillanatai is, hiszen a nagyszülők, szülők és mi is együtt, közösen élünk, persze külön magán térrel, és nemsokára érkezik az unoka is, hiszen gyermekáldás elé nézünk. Amikor a vírus időszak kirobbant mi nem igazán gondoltuk azt, hogy teljes távolságot kellene tartanunk, mi – persze nagyon vigyáztunk magunkra – ugyanúgy találkoztunk a nagyszülőkkel és szülőkkel is nap, mint nap.

Ennek biztonsága miatt azonban meg kellett tudnunk oldani azt, hogy vásárolni nem igazán járunk boltba, hiszen dolgozni tudtunk otthonról, de a vásárlás folyamán nagyon sok idegen emberrel találkoztunk volna, amit így nem tudtunk vállani, és gyorsan ki kellett találnunk rá valami professzionális megoldást. Az élelmiszer és egyéb termékeket persze szinte azonnal meg tudtuk oldani, hiszen szinte az összes nagy üzletlánc kialakította ennek a lehetőségét, bizonyos díj ellenében házhoz szállították – és még a mai napig is szállítják – a kiválasztott termékeket. Az egyéb dolgokra azonban keresnünk kellett egy megoldást.

Így találtunk rá az extrembazar oldalára, ami ma már az egész család kedvence, hiszen a szüleim és a nagyszüleim is mindig találnak a termékek között valamit, ami vagy újdonság, és segítenek a ház körüli munkában, a kert feladatainak ellátásában, vagy pedig hiány van belőle otthon, vagy éppen elromlott. Meg tudjuk rendelni, a házhoz szállítás pedig szintén nagyon profin és zökkenőmentesen szokott zajlani, tehát eddig mi még csak örömöt és elégedettséget kaptunk ettől az oldaltól és az általa kínált termékektől egyaránt. Én mindenkinek csak ajánlani tudom, hiszen egyrészt időt és energiát takarít meg a segítségével az ember, másrészt pedig nagyon jó áron lehet hihetetlen jó minőségű termékeket kapni itt.

A kulcs a sikerhez – a tökéletes partner

Számos olyan vállalkozást láttam már az agrár szektorban tevékenykedve pályázati forrástól elesni, vagy rosszabb esetben, a pályázat felhasználásánál hatalmas hibát véteni, aki egyetlen dolgot hibázott el csupán, nem a megfelelő partnert találta meg a pályázatban való közreműködéshez. Egy ilyen pályázat ugyanis számtalanszor hosszabb időszakot ölel át, és nem egy egyszeri együttműködésről beszélünk, tehát kiemelten fontos, hogy a kiválasztott partner, aki a pályázati forrás tulajdonképpeni elköltésében segíti a céget, mennyire megbízható, milyen pontos munkát végez, és tud-e vele a vállalat akár hosszú távon is egy szoros együttműködést folytatni.

Sajnos számos olyan esetben láttam már komoly pályázati lehetőségtől elesni céget, ahol igazság szerint egy jobban megválasztott külső partnerrel biztosan sikerült volna minden pályázati feltételnek megfelelni időben, és nem estek volna el olyan lehetőségektől, amik a fejlődés tekintetében éveket jelentettek a cég számára. Persze mindig utólag okos az ember, én éppen ezért mindig, minden esetben csak olyan külső partnereket választok, akikkel hosszú távon is el tudom képzelni a munkát, és akik felé van egyfajta bizalom, ami azt mutatja, hogy minden feladatot és munkát meg tudunk oldani együtt, közösen.

Én így találtam rá a https://odisys.hu/ cégre, egy pályázat kapcsán, hiszen nagyon sokan ajánlották őket szakmai hozzáértésük és hihetetlen lelkiismeretes munkájuk, nagy termékkínálatuk miatt, és azt kell mondjam, hogy nem is kellett egy másodpercre sem csalódnom. Azóta már én is adtam őket ajánlásként, és csak pozitív visszajelzések érkeztek róluk. Így aztán azt mondom, ha bárkinek mezőgazdasági gép, traktor vagy egyéb gép szükségeltetik, bátran keresse fel őket, biztos vagyok bene, hogy maradéktalan elégedett lesz, sőt, egy hosszú távon is teljesen sikeres üzleti kapcsolattal gazdagodik, amivel bármilyen nagyobb beruházásba vagy pályázatba magabiztosan vághat bele.

Ezt a kisfiam is imádja

A gyerekek sokszor az élet legnagyobb kritikusai tudnak lenni, legalábbis az én kisfiam maximálisan kielégíti ezt a megfogalmazást, hiszen számtalan dologra iszonyatosan gyorsan és kategorikusan ki tudja jelenteni a nem-et, és bizony onnantól fogva ember legyen a talpán, aki abból a véleményből őt ki tudja mozdítani. Ez nekem nem csak azért okoz nehézséget, mert így tényleg nehéz egészséges életre szoktatni valakit, akit azért az iskolában persze érnek a különböző impulzusok, hanem azért is, mert csellel, sokszor a harmadik féle módon fogad el mondjuk egy-egy gyümölcsöt. Már rájöttem ugyanis, hogy nem éri meg nála valamit erőltetni, amit ő nem akar, hanem másféle módszerrel, máshogyan kell megkínálni vele, és sokszor ez az út be is válik.

A gyümölcsök terén például elég volt neki egyetlen szem nem igazán édes gyümölcs bármiből és máris kijelentette, hogy nem finom, ezért ő nem is kér többet. Igen ám, de rostokra és vitaminokra az embernek mindig szüksége van, ezért úgy döntöttem, hogy beszerzek gyümölcslé formában többféle ízt, és mindegyikkel megkínálom, de úgy, hogy én iszom, és úgy kér belőle. Ez ugyanis mindig beválik. Mint minden gyerek ő is szeretne hasonlítani a felnőttekhez, éppen ezért mindent megkóstol amit mi felnőttek eszünk vagy iszunk. Sokszor használtuk már ki ezt a megfigyelésünket, és mindig sikerrel jártunk.

Így volt ez a gyümölcslevekkel is. Ráadásul a simigyumolcsle termékei nem csak finomak, de garantáltan egészségesek is, hiszen semmilyen hozzáadott cukrot és tartósítószert nem tartalmaznak, gondosan válogatott gyümölcsből készülnek, így nagyon egészségesek. A kisfiam pedig gyanútlanul szépen rá is szokott ezekre a simigyümölcslé termékekre, olyannyira, hogy most már arra kell figyelnem, hogy mindig legyen otthon például fekete berkenyelé, ami a kedvencévé vált.

A legújabb családi kincs

Amióta ez a vírus időszak beköszöntött, a családunk élete is nagymértékben megváltozott, és bár én is igyekeztem nagyon sokáig figyelmen kívül hagyni a korlátozásokat és azt, hogy mit nem tehet az ember, és igyekeztem mással eltölteni az időt, de most már nagyon hiányzik a nyugodt és kiegyensúlyozott régi élet nekem is. A gyerekek számtalanszor voltak már otthon karantén miatt, mert valaki beteg lett az iskolában, óvodában, aminek hatására sajnos a napi rutinjuk is teljesen felborult, nem tudunk menni úgy kirándulni sem, hiszen hol az egyik hol a másik gyerek nem hagyhatja el az otthonát. Persze mindenkinek megvan az intézkedésekről a véleménye, így nekünk is, de attól még alkalmazkodni kell nekünk is, mert nem igazán tudunk máshogy a társadalomba illeszkedni, sajnos vagy nem sajnos, így nagy teher ez az egész családnak.

A másik ami nagyon nehézkessé vált a vásárlás. A folyamatos maszk használat és a gyerekek miatt csak egyedül járunk vásárolni, de nyilván ilyenkor a választás és válogatás lehetősége csak egy emberre korlátozódik, a család többi tagja pedig így sokszor hátrányba kerül. Éppen ezért igyekeztünk egy olyan netes lehetőséget találni erre, amivel mindenki tud érvényesülni, és rendeléssel házhoz is szállítják a kívánt termékeket. Így találtunk rá a leakcioztuk oldalára, ahol az akciók résznél mindig számtalan olyan dolgot találunk, amin nem is hezitálunk szinte semmit, azonnal megrendeljük, mert az ára annyira kedvező, hogy nem tudja az ember ott hagyni, és bizony azt mondhatom, hogy eddig az összes általunk rendelt termék hihetetlen módon beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Iszonyatosan tartós és jó használatot biztosítanak, ráadásul nagyon sok segítséget nyújtanak a ház körüli munkálatokban és a kertben egyaránt. És még a gyerekek is tudnak maguknak válogatni, hiszen rengeteg jó játékot lehet innen rendelni. Mi imádjuk, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy próbálja ki.

Az édesapám meglepetése

A mi családunk sosem volt egy szokványos család. Talán inkább azt tudnám mondani, hogy nagyon sokszor élen jártunk abban, hogy ne legyünk szokványosak. Például egy hatalmas több generációs házban laknak a szüleink, akikhez szinte minden hétvégén haza látogatunk, mind a három testvérem, és akinek már van persze a család is, és közösen töltjük a hétvégéket. Persze van hol, hiszen a birtok hatalmas, és hihetetlen szépen ki van alakítva a kert, amit külön büszkeségként mondhatom, hogy minden egyes szegletében az édesapám alakított ki és alakít a mai napig. Minden munkát ő csinál ami a kertet illeti. Hihetetlen számunkra, hogy mennyi ereje van, arról nem is beszélve, hogy sokszor kimegy reggel a házból és csak este tér vissza, és egész nap műveli a kertet. Hatalmas lelkesedéssel van a természet iránt, és bár azt gondoltam, hogy ez egy idő után alább fog hagyni, meglepően tapasztalom, hogy ahelyett, hogy csökkenne, mind inkább magasabb és magasabbra szárnyal a kedve. Mindig új dolgokat talál ki, és hihetetlen újításokat képes végig vinni akár egymaga, egyedül megoldva.

Persze azért már idősödik, és gyorsabban elfárad, szeretnénk is neki valahogyan segítséget nyújtani abban, hogy legyen valamiféle segítsége és a nehéz feladatokat ne csak önerőből kelljen megoldania. El is kezdtünk utánanézni, milyen eladó traktor lenne mondjuk megfelelő számára, és kisebb keresgélés után az Odisys csapatánál kötöttünk ki, akik hatalmas segítséget nyújtottak nekünk abban, hogy megtaláljuk azt a megfelelő nagyságú, teljesítményű és árú traktort, amelyik segítségére lesz édesapámnak a jövőben abban, hogy a kert ugyanilyen szép és rendezett tudjon  maradni, töredék idő, és ami még fontosabb, töredék energia ráfordításával. Biztos vagyok benne, hogy nagyon fog neki tetszeni ez a családi ajándék, amit a közelgő szülinapjára rendeltünk meg. Persze az is biztos, hogy nem igazán fogja érteni, miért vett neki a család egy ekkora ajándékot, de a lényeg, hogy segítségére legyen ebben a hatalmas munkában, ha már mi, a gyerekei nem igazán tudunk ebben segédkezni neki.

A lányom igénye

A gyerekek teljesen felfordítják az ember életét, még akkor is, ha azt gondolja, hogy fel van rá készülve. Én is mindig azt vártam, hogy egyre nagyobbak legyenek és egyre önállóbbak tudjanak lenni a mindennapok során, de rá kellett jönnöm, hogy sem a feladat sem pedig a felelősség nem lesz kevesebb az által, hogy nőnek, csak más feladatok és problémák fognak szembe jönni velünk. Jelenleg mi arra próbáljuk a tizenkét éves lányunkat megtanítani, hogy vigyáznia kell a dolgokra, az eszközeire, mert hát ha összetöri őket vagy kár keletkezik bennük nem leszünk mindig ott, hogy megoldjuk a problémát, neki kell majd egy idő után helyt állni és vállani a dolgokért a felelősséget.

Elég nehezen megy ez a feladat megmondom őszintén, de talán most, hogy az első hiba elérte, és betört a kijelzője a telefonján, és bizony neki kell kifizetnie a cseréjét és nem is oldjuk meg helyette a szervizt sem, csak elvisszük és elmegyünk vele, de neki kell mindent letárgyalni és neki kell mindent megbeszélni a szervízzel, talán már érzi a dolgok súlyát és azt, hogy ezek nem annyira könnyen feloldható szituációk és igen komoly anyagi vonzatuk is van sajnos.

Amikor most kijöttünk a szervízből mondta, hogy szeretne akkor nézni valamilyen védelmet a gépére, talán egy macbooktok kifejezetten alkalmas és jó lenne számára, de segítséget szeretne hozzá kérni, mert elfogyott a pénze a kijelző csere után. Persze én próbáltam teljesen átlagos arcot vágni ehhez, de megmondom őszintén, hogy nagyon örültem, hogy ha a saját kárán is, de érzi, hogy ezek a dolgok fontosak és nem véletlen mondjuk neki, hogy ezeket meg kell tanulnia és bizony oda is kell figyelnie rá folyamatosan. Azt hiszem elindult a felnőtté válás útján és remélem most már gördülékenyebben el fogja fogadni amit mondunk vagy tanácsolunk neki.

Egy kusza világ amiben már világosan látok

Az ember számtalan dologban analfabéta a műszaki eszközök világában, még akkor is, ha sok mindent tud, és erre leginkább akkor jön rá, ha el akar adni valamilyen készüléket a piacon magánemberként, vagy épp az ellenkezője, ha venni szeretne valamit és mondjuk egy eladóval beszélget. Számos meg egy olyan paramétere van egy készüléknek, amiről nem is tudjuk hogy létezik, mert laikus felhasználóként, nem pedig profiként nem igazán vagyunk ezekkel tisztában. És hát azt gondolom nem is kell, kivéve, ha használt terméket vásárolunk, vagy épp mi adunk be eladásra.

Az iphone adás vétel világa rendkívül érdekes és összevissza. Vannak olyan kereskedők, akikhez csak akkor adhatjuk be a régebbi készülékeinket, hogy ha az újakat is rajtuk keresztül vásároljuk és vannak persze olyanok is, akik bár beadhatjuk a készüléket, de annyira megbízhatatlanok és annyira rossz árakat mondanak, hogy sosem tennénk meg, ha csak nem vagyunk nagyon – nagyon megszorulva. Én legalábbis inkább tárolom a szekrényben a régi cuccaimat, aztán adom oda valakinek ha az ismerőseim közül valakinek el tudom ajándékozni, mint hogy egyszer is felkeressek egy ilyen boltot vagy kereskedőt, és biztosan nem vagyok ezzel egyedül.

Most azonban találtam egy teljesen más csapatot. Szakmailag tökéletesen felkészültek, minden kis részét ismerik az iphone készülékeknek és iphone adás vétel keretében igyekeznek boldog új gazdát találni a régebbi készülékeknek, amit ha kell akkor fel is újítanak, hiszen már majdnem tíz éve szervíz szolgáltatást nyújtanak a piacon, méghozzá nem is akármilyen szinten. Nagyon jó árakon dolgoznak és rendkívül megbízhatók. Mindennek tükrében csak ajánlani tudom őket mindenki számára. Biztosan nem fognak csalódni sem bennük sem pedig az általuk kínált készülékekben.

A tökéletes segítség

Nem olyan régen rátaláltam egy szerelemre az ásványvilág egy szegletében, ékszereket készítek ugyanis drótból és ásványokból. Persze csiszolom őket, és odafigyelek, hogy megfelelő ásványt a megfelelővel párosítsak össze, de alapjában egy hatalmas szerelem és hobbi kerekedett ki az egészből, amit imádok, mert kikapcsol és egyben fel is tölt. Nemsokkal később már azon kaptam magam, hogy nem csak saját részre készítek ilyen gyönyörű ékszereket, amiknek mellesleg a hatása is igen jótékony, de számos ember is szeretne ebből részesülni, elkezdtek nem csak a barátoktól és ismerősöktől, hanem azok ismerőseitől is megrendelések érkezni a különböző gyönyörűségekre.

Persze ez a projekt ahhoz még nem elég, hogy megéljek belőle, ezért a munka mellett tervezek egyelőre egy kis webshopot kialakítani, de arra pont megfelelő lesz, hogy legyen egy fórum, ahol ezeket a kis ékszereket tudják rendelni és megvásárolni az emberek. Ehhez azonban nem csak webes szolgáltatót kellett keresnem, hanem nagy szükségem van egy fotósra is. Mindkettőben nagy szerencsém volt, mert tökéletes ajánlást kaptam és így mindkét területre azt mondhatom, hogy a tökéletes szolgáltatókat sikerült kiválasztanom.

A fotókat például a https://szikyfoto.hu/ oldalon található fotók alapján döntöttem el, mert bár az ajánlás it tökéletes volt, a munkák magukért beszélnek. Azóta kaptam pár próbaképet, és biztos vagyok benne, hogy ezek a képek semmi kétséget nem hagynak majd abban az emberben aki az ékszereimet nézegeti, és próbálja eldönteni, hogy számára megfelelőek-e, szerelembe esett-e valamelyikkel. Gyönyörű színű és kontrasztú képeket kaptam, amik szinte életre kelnek, tehát a valóságot tükrözik, így mindig mindenki tudni fogja hogy mit kap majd kézhez, és sosem lesz abból probléma, hogy csalódás ér egy vevőt mert nem azt kapja amit a képen lát. Ez nekem nagyon fontos és nagyon örülök hogy megtaláltam hozzá Petit, aki elkészíti nekem ezeket a tökéletes képeket.

A barátnőm legnagyobb bakija

Az embernek az életét végig kísérik emberek. Nem sok, csak pár személy a családon kívül. Ezeket az embereket hívjuk talán igazi vagy örök barátoknak. Őket fel tudjuk hívni az éjszaka közepén, ha bajban vagyunk, vagy csak szomorúak, mert biztosak lehetünk benne, hogy segítő kezet fognak nyújtani és megnyugtatnak minket. Persze vannak olyan emberek, akiket barátként szeretünk, és egy ideig ugyanígy jelen vannak az életünkben, de egy idő után elkezdenek távolodni és kis idő múlva már teljesen más kapcsolat lesz közöttünk mint régen volt. Ha találkozunk az utcán vagy valahol, akkor szeretettel elbeszélgetünk egymással, de nem fogjuk olyan szinten tartani a kapcsolatot, mint az örök barátokkal.

Az én egyik ilyen barátnőm hihetetlen precíz, azt is mondhatnám, hogy rendmániás, egyszerűen a végtelenségig tudja zavarni, hogy ha összevissza vannak a dolgok egy szobában, és neki ott bármi olyan dolgot kell csinálnia, ahol gondolkodni kell. Ha mondjuk átjön borozni nem zavarja, hogy a gyerekek szanaszét hagytak mindent. Ezen kívül pedig rendkívüli módon vigyáz a dolgaira. A számítógépe, a telefonja, mind-mind hihetetlen becsben van tartva. Soha nem is került olyan szituációba, hogy bármilyen eszköze sérült volna. Nem is csoda mondjuk, mert egy kutató cégnél dolgozik, és a telefonján és gépén tárolt adatok és információk kifejezetten titkos adatnak számítanak és ezért szervizeltetni is csak olyan emberrel lehet a telefont például, aki nagyon megbízható, és cégen keresztül, hosszú időt felemésztve lehet megoldani a javításokat – hivatalosan, céges utasítás szerint.

Valamelyik nap azonban felhívott, hogy azonnal találkozni szeretne, mert kicsit bajba került, de nem szeretné telefonon megbeszélni, hanem találkozzunk a kedvenc kávézónkban. Elmondta, hogy teljesen összetörte a telefonja kijelzőjét, de most nem tehetei meg, hogy a cégen keresztül intézi a cserélést, mert szüksége van a telefonon lévő adatokra, és mondtam neki még régebben, hogy ismerek egy nagyon megbízható csapatot, akik egy xiaomi szervíz budapest területén, és bizony ő elvinné fű alatt oda a telefont, ha megbízhatók, hogy csinálják meg, úgy hogy a cég nem is tud róla. Persze hogy segítettem neki ebben, a telefonja nagyon gyorsan kész lett, az eredmény tökéletes lett, és a mai napig nem tudja senki rajtam kívül, hogy megkerülte a szabályokat, mert hát a szükség nagy úr, a legnagyobb bakikat pedig a legrosszabb időpontokban vagyunk képesek elkövetni.

A lányom kedvence

Emlékszem, amikor gyerek voltam alig vártam, hogy anyukám megengedje, hogy játszak a cuccaival, és már másztam is bele nem csak a ruhatárába, de mindennemű sminkterméke és testápolási dolgai, kitűzői, fésűi, csatjai közé. Nagyon szerettem ezt az időszakot, mert már elég nagy voltam ahhoz, hogy emlékezzek minden pillanatára, de nem voltam túl nagy, hogy szégyelljem ezeket, és ezért ne játszak felhőtlenül és minden nemű gátlás nélkül. Szerintem nem nagyon van anyukámnak abból a korszakból olyan ruhája, ami legalább egyszer ne lett volna rajtam. Még a legjobb darabokat is odaadta nekem, mondjuk az is tény, hogy nagyon vigyáztam mindenre. Nem szakadt szét semmi, nem törtem össze egy parfümjét sem, rúzsát sem, a szemfestékek is mindig teljes épségben várták, hogy mikor kezdi őket használni a játékom után is.

Valószínűleg emiatt maradt meg bennem ez a fajta jó érzés az avon termékek iránt. Na nem mintha rossz termékek lennének, mert igen jó minőséget nyújtanak, könnyű a használatuk és igen tartósak, akár egész nem is elvan velük az ember, nagyobb simítgatások nélkül. És ami még fontosabb, nekem nagyon kímélik a bőröm. Nem tudom ki hogy van vele, de nekem például az összes rúzs teljesen kiszárítja a számat, de nem kicsit, ezek viszont teljesen jók, nincs semmilyen problémám a használat után.

És a legnagyobb öröm, hogy a lányom ugyanúgy, mint régen én, nagyon szereti használni ezeket a termékeket. Én sem tiltottam sosem a dolgaimmal való játékot neki, és nagyon szépen vigyázott is rájuk, illetve meg is tanulta szépen használni őket. Most már tizenhét éves, és bár nem a katalógust böngésszük, hanem a pipereshop oldalát, de az értékéből nem von le az érzésnek semmit. Most már az ő kedvence is ez az oldal, nem csak az enyém.